Lehet benne önfeladás, irányítás, lehet benne udvarias távolságtartás, és lehet benne valódi találkozás is. Idősebb korban az új kapcsolat különösen érzékeny terület. A kérdés nemcsak az, hogy együtt élünk-e. Hanem az, hogyan?
Ezen a héten négy rövid történettel próbálom megmutatni a különbséget.
Helyette
1. Amikor feladom magam
Gyöngyi hatvannyolc éves volt, amikor megismerte Tibort. A barátnői örültek, hogy újra ragyog. Néhány hónap múlva azonban egyre ritkábban látták.
„Tibor nem szereti a kártyapartikat” – mondta egyszer. „Meg hát jobb is, ha inkább vele vagyok.”
A festőkör is elmaradt. Egyre ritkább volt a vasárnapi ebéd a lányánál. Gyöngyi szerette az operát – Tibor utálta. A férfi csak azt mondta, hogy túl hangos, de Gyöngyi inkább be se kapcsolta többé. Egyszerűen úgy érezte, ha igazán fontos neki ez a kapcsolat, akkor alkalmazkodnia kell.
Egy év múlva egyszer a lánya megkérdezte: mit szeret ő maga igazán. Gyöngyi gondolkozott… és nem tudott válaszolni.
Ez a másik helyett élés egyik arca: amikor az ember észrevétlenül lecsiszolja, feladja önmagát, hogy beleférjen a kapcsolatba.
2. Amikor átveszem az irányítást
László hetvennégy évesen újra társra talált Évában. Boldog volt, hogy végre van kire vigyáznia.
Ő intézte a számlákat, az orvosi időpontokat, a bevásárlást. „Majd én megoldom” – mondta mindenre. Ha Éva elindult (volna) egyedül ügyet intézni, László aggódva kérdezte: „Biztos, hogy tudod, hogyan kell csinálni, mit kell mondani?” És ment ő is vele.
Éva eleinte hálás volt. Jólesett a gondoskodás. Aztán egyre inkább azt érezte, hogy minden döntés kicsúszik a kezéből. Még a saját unokájával való programot is László szervezte át, mert úgy praktikusabb. Valószínűleg igaza volt, de Éva mégsem örült. De nem szólt egy szót sem. Nem volt köztük vita. Csak Éva egyre bizonytalanabb lett, egyre ritkábban mondta ki, mit szeretne.
László igazán szerette Évát. De lassacskán elvette az önállóságát, átvette Éva élete felett az irányítást.
Ez is a másik helyett élés. Nem önfeladás, hanem túlzott gondoskodás formájában. A szeretet itt nem enged, hanem átvesz.
Amikor egymás mellett élünk
Judit és András korrekt pár voltak. Nem veszekedtek, nem bántották egymást. Mindenki tiszteletben tartotta a másik terét, határait.
Reggel külön kávéztak, mert Judit korán kelő volt, András későn fekvő. Este Judit a sorozatait nézte a hálóban, András a hírműsorokat vagy akciófilmet a nappaliban. A háztartási feladatokat pontosan elosztották. A bevásárlólista mindig rendben volt.
Vacsoránál szóba került az időjárás, az emelkedő árak, a szomszédasszony macskája. Amikor András politikáról kezdett beszélni, Judit óvatosan elterelte a témát. Ilyen veszélyes vizekre nem evezünk. Amikor Judit egyszer megemlítette, hogy fél az öregedéstől, András csak annyit mondott: „Ne is gondolj ilyenekre.” Judit többé nem hozta fel.
Nem volt köztük harag, nem volt köztük rosszindulat. De mélység sem volt.
Ez az egymás mellett élés. Két rendezett élet futott párhuzamosan, néha érintkezve, de ritkán találkozva.
Amikor Veled élek
Ilona és Gábor mindketten túl voltak egy hosszú házasságon. Nem akartak újrakezdeni mindent. Nem akarták feladni önmagukat. Csak együtt akartak lenni.
Ilona megtartotta a táncklubját, Gábor a horgásztársaságát. Jártak együtt moziba, színházba, voltak közös és voltak külön barátaik. Otthon is néztek együtt filmeket. Nem mindig ugyanazt szerették nézni a tévében, de ez nem okozott problémát: volt tévé a nappaliban és a hálóban is.
Egyik szombat este egy kirándulás után együtt ültek a teraszon. Csend volt, már sötétedett.
Ilona hirtelen megszólalt: „Néha attól félek, hogy túl későn találtunk egymásra. Hogy nem lesz elég időnk.”
Gábor nem legyintett, nem bagatellizált. Nem terelte el a szót. Elmondta, hogy ő is fél néha. „Én meg attól félek, hogy egyszer megint egyedül maradok.” Beszéltek a veszteségeikről, az idő múlásáról, a bizonytalanságról. És igen, a halálról is. Amikor Ilona szeme könnybe lábadt Gábor nem vigasztalta, csak átölelte gyöngéden.
Nem oldották meg a halandóság kérdését azon az estén. De ott voltak egymásnak. Nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is.
Másnap Gábor elment a barátaival horgászni, Ilona pedig a barátnőjével ült be egy cukrászdába fagylaltozni. Este meséltek egymásnak.
Ez a Veled élés. Nem kapaszkodás. Nem párhuzamos együttélés. Hanem kölcsönös jelenlét.
dr. Valló Ágnes
Orvos, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, életmód-tanácsadó, terapeuta, párkapcsolati tanácsadó
https://medock.hu
