Érdekes cikket közölt a HR Portál a nyugdíj-megtakarítási lehetőségekkel kapcsolatban.
Sokan még mindig tévesen gondolják, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak alig termelnek hozamot, így inkább nem is foglalkoznak a hosszú távú öngondoskodással. Pedig a valóságban ez a tévhit akár több millió forint elvesztését is jelentheti időskorra – derül ki egy friss, országos kutatásból. A pénztári megtakarítások teljesítményét látványosan alulbecslik a magyar felnőttek, ami késlelteti a takarékoskodás elindítását, és komoly anyagi hátrányba hozhatja a leendő nyugdíjasokat.
Bőven sikerült felülmúlni az inflációt
A kutatás során arról is megkérdezték a válaszadókat, hogy szerintük milyen hozamokat produkáltak 2024-ben az önkéntes nyugdíjpénztárak. Tízből kilenc válaszadó megközelítőleg sem adott jó választ, ezen belül pedig túlnyomó többségben voltak azok, akik kisebb-nagyobb mértékben alulbecsülték a pénztárak teljesítményét. Minden tizedik megkérdezett szerint veszteséget termeltek a kasszák, illetve gyakorlatilag ugyanennyien tippeltek nulla százalékos hozamra. A válaszadók közel harmada vélte úgy – helytelenül –, hogy legfeljebb 5 százalékkal gyarapították a megtakarításokat a pénztárak, és hasonló nagyságú azok tábora is, akik ezt 5 és 10 százalék közé tették. Csupán 13 százalék választotta a valós, egyébként az inflációt messze meghaladó, 12 százalék feletti teljesítményt leginkább lefedő 10-15 százalékos sávot az előre megadott válaszlehetőségek közül.
„Az, hogy ennyire alulbecsülik a nyugdíjpénztári megtakarítással elérhető hozamot, szerepet játszhat abban, hogy az indokoltnál jóval kevesebben választják ezt az öngondoskodási formát. Ez hosszú távon költséges tévedést jelent, hiszen lemondanak az időskori anyagi biztonság egyik fontos pilléréről” – hívta fel a figyelmet Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke. „Szerencsére egyre többen ismerik fel a nyugdíjpénztári tagság előnyeit, így tavaly újra növekedésnek indult a nyugdíjkasszák taglétszáma, ami immár eléri az 1,05 millió főt. Ugyanakkor ez a hazai munkavállalók 4,7 milliós táborához képest még mindig szerény eredmény, amivel egybevág a kutatás azon megállapítása is, amely szerint a megkérdezettek bő háromnegyede nem nyugdíjpénztári tag.”
A teljes cikk ide kattintva tekinthető meg.








































