Tegyük fel, hogy jól sikerült. Megvolt a szimpátia, és valahogy mindketten úgy érzitek, hogy érdemes folytatni.
Vannak, akik könnyen belelkesednek ilyenkor – és ez jó! De, fontos, hogy ne siess!
Mire figyelj? Idősebb korban a jellem többnyire már kialakult és rögzült, az ember nem formálható már tetszés szerint (egyébként fiatalon se nagyon…). Ebből az következik, hogy ha egy pár lesztek, nem fogod megváltoztatni. Ahogy ő sem téged. El kell fogadnod őt a múltjával, „csomagjával” együtt. A szokásaival, a rigolyáival, a tempójával, a humorával, a sérüléseivel – és a szépségeivel is. Ha valami nagyon idegesít (túl kritikus, fogához veri a garast, nem figyel rád, ritkán hív, sokat iszik), ne reménykedj, hogy majd… Persze. kellemes meglepetés is érhet: olyan tulajdonságokat is találhatsz, amikre még vágyálmaidban sem mertél számítani: például olyan türelme és nyugalma van, amire titkon mindig vágytál, van benne romantika, jól tud udvarolni, különösen tetszik a humora…
Mindenképpen beszélnünk kell a kommunikációról.
Az ismerkedés elején sokan két végletbe csúsznak: vagy túl óvatosak, és semmit nem mondanak (“nehogy elriasszam”), vagy túl gyorsan kitárulkoznak, és hirtelen ráöntik a másikra önmagukat – persze főleg a bajaikat, nehézségeiket. Ne csak beszélj! Tudj hallgatni – meghallgatni. Figyelj rá! Legyél lágyan kíváncsi. Ha a partnered keveset mond magáról, kérdezz nyugodtan. Nem faggatásból, hanem érdeklődésből. Ne titkokat keress – a kíváncsiság üzenete ez: érdekel, hogy ki vagy te.
Beszélj az érzéseidről, az örömeidről, a vágyaidról – és igen, akár a szükségleteidről is. Csak figyelj arra, hogy a vágy és a kérés ne hangozzon elvárásnak. “Örülnék, ha néha napközben is írnál pár sort, mert jólesik, és érzem, hogy gondolsz rám.” – ez kérés. “Ha komolyan gondolod ezt a dolgot kettőnk között, akkor illene naponta írni.” – ez elvárás, amit a partner nyomásnak élhet meg.
És mindenekelőtt: légy őszinte. Sokan azt hiszik, az őszinteség azt jelenti, hogy “nem hazudok a tényekről”. Ennél sokkal fontosabb az a fajta őszinteség, hogy hű maradsz magadhoz. Önmagadat add – igen, a legjobb változatodat. De, ne akarj sokkal szebbnek, okosabbnak, tökéletesebbnek, látszani. Ne játszd meg magad. Mert különben mi történik? Akkor a partner nem is téged szeret meg, hanem azt, akinek mutattad magad.
Ha partnerkapcsolatot akarsz, a legfontosabb kérdés az: “Elfogad-e engem úgy, ahogy vagyok – és én el tudom-e fogadni őt?” Ha a válasz bármelyik irányban nem, akkor nincs mit erőltetni. Nem kudarc. Csak nem illetek eléggé egymáshoz.
A 3-4. randi környékén vedd elő azt a lapot, amin összeírtad, hogy mit szeretnél és mi az, amit nem tudsz elfogadni. (Persze ne ragaszkodj minden szavadhoz!)
És újra gondold át – most már a partner ismeretében: Miért is keresek partnert? Vajon ő az, akit keresek? Milyen érzéseket kelt bennem? Megnyugtat? Felvillanyoz? Biztonságban érzem magam mellette? Otthonos mellette önmagamnak lenni? Tudok-e vele nevetni? Tudok-e mellette csendben lenni? Mit kívánok tőle – és mit tudok adni én? Miben vagyok rugalmas, és miben nem? Mi az, amit semmiképpen sem szeretnék újra megélni?
És persze jönnek azok a témák is, amiket nem kell az első randin kipakolni, de előbb-utóbb muszáj tisztázni: Mi a helyzet az anyagiakkal – ki hogyan gondolkodik a pénzről? Milyen szerepet játszik a szex és az intimitás – igényekben, tempóban, határokban? Mi a helyzet az egészséggel? Együtt akarunk lakni vagy külön?
Ezek nem vizsgakérdések, hanem inkább iránytűk. Céljuk, hogy ne sodródj bele valamibe csak azért, mert “jólesik a figyelem”. Olyan kapcsolat felé menj, amiben otthon tudod érezni magad. Olyan partnert keress, aki mellett könnyebb levegőt venni. Ne azt figyeld, hogy mennyire lenyűgöző – hanem azt, hogy mellette mennyire lehetsz önmagad.
Történet
„Mellette könnyebb levegőt venni” Julika negyedik randija
Julika a negyedik randira már vitte magával a „listáját”.
Nem papíron, csak fejben – de nagyon is tudta, mit írt rá hónapokkal korábban: mire vágyik egy új kapcsolatban, és mit nem hajlandó többé elviselni.
Az első randin Laci udvarias volt, figyelt rá, megnevettette. A másodikon hozott neki egy kis csokor virágot a piacról, és sokat nevettek. A harmadikon türelmesen végighallgatta, ahogy mesél a gyerekeiről, unokáiról. „Na jó, ez eddig ígéretes” – gondolta Julika, de közben ott zakatolt benne a régi tapasztalat: „Az elején mindenki igyekszik. A kérdés az, hogy hosszú távon ki ő valójában?”
A negyedik randin, egy kávézóban ültek. Laci megint viccelődött, aztán egyszer csak elkomolyodott.
– Na, és te mit vársz ettől az egésztől? – kérdezte. – Csak, hogy tudjam, mibe csöppentem…
Julika elmosolyodott.
– Hát, huszonévesen most azt mondanám: „Majd megváltoztatjuk egymást, és minden jó lesz” – nevetett. – Hatvannyolc évesen inkább azt mondom: „Remélem, hogy tudunk egymás mellett önmagunk lenni.”
Laci bólintott.
– Jó ezt hallani. Én már nem akarok megfelelni. Azt szeretném, hogy valaki annak örüljön, aki vagyok. Morgós reggel, rossz viccekkel, mindenestül.
Julika vett egy nagy levegőt. Úgy döntött, most nem lesz túl óvatos, de nem is „borít mindent” egyszerre.
– Nekem fontos a figyelem – mondta. – Nem kell mindennap órákig beszélni, de jólesik, ha néha napközben is kapok egy üzenetet, hogy „gondoltam rád”. Az előző kapcsolatomban hetekig nem hallottam a páromról… azt nem szeretném újra.
– Ezt szeretetigénynek hívják, ugye? – mosolygott Laci. – Azt hiszem, ezt tudom teljesíteni. Feltéve, ha kapok választ. Cserébe elmondhatom az én „rigolyáimat”?
– Sőt, kérem – felelte Julika.
– Pénzügyileg elég óvatos vagyok – kezdte Laci. – Nem vagyok fösvény, de szeretek előre tervezni. Nem foglak minden hétvégén drága éttermekbe vinni. Inkább főzök neked egy jó levest, és elmegyünk sétálni a Duna-partra. Ez nekem pont annyira romantika, mint egy puccos hely.
Julika elnevette magát.
– Ha jó a leves, még jobban is hangzik. Nekem nem az a fontos, mennyibe kerül valami, hanem hogy együtt legyünk, és jól érezzük magunkat.
Egy kis csend telepedett közéjük, de ez most nem volt kínos. Julika azt vette észre magán, hogy mellette nem kell „túljátszania” semmit. Nem érzi úgy, hogy bizonyítania kell.
– Figyelj – szólalt meg végül –, van még valami. Néha lassabban reagálok a változásokra. Szeretem, ha van időm megszokni az új dolgokat. Nem akarok egyik napról a másikra összeköltözni, nem akarok azonnal „nagy szavakat”. Inkább lépésről lépésre.
Laci mosolya most nagyon komoly volt, mégis meleg.
– Ebben is hasonlítunk – mondta. – Én is félek attól, hogy túl gyorsan belezuhanok valamibe. Nekem az a fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat egymás mellett. Ha jó együtt, akkor ráérünk.
Hazafelé a villamoson Julika újra „elővette” a fejében a listát:
– Tisztelet: pipa.
– Őszinteség: pipa.
– Figyelem: alakul.
– Rugalmasság: úgy tűnik…
Aztán elmosolyodott.
„Nem tökéletes. Néha túl sokat beszél, néha rossz vicceket mond, és kicsit morog a világra. De mellette valahogy könnyebb levegőt venni. És ez az érzés fontosabb, mint bármelyik pont a listán.”
Este csipogott a telefonja: egy rövid üzenet érkezett Lacitól:
„Köszönöm a mai délutánt. Jó volt veled lenni. Holnap küldök egy fotót a levesről, amit hétvégén főzök neked – csak hogy tudd, komolyan gondolom.”
Julika elmosolyodott, és azt gondolta:
„Nem tudom, mi lesz ebből hosszú távon. De egy dolgot már most tudok: ebben a kapcsolatban önmagam lehetek. És innen érdemes továbbmenni.”
dr. Valló Ágnes
Orvos, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, életmód-tanácsadó, terapeuta, párkapcsolati tanácsadó
https://medock.hu
