Menü Bezárás

Elég lesz az állami nyugdíj a megélhetéshez?

Állami nyugdíj
Facebook
Email
LinkedIn
WhatsApp

Ötből négy magyar az állami nyugdíjrendszertől várja megélhetése biztosítását idős korában, viszont még ennél is többen gondolják úgy, hogy ez nem lesz elegendő – többek között erre világít rá az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása. A felmérés eredményei megerősítik, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások elengedhetetlenek a vágyott életszínvonal fenntartásához, mégis sokan halogatják az öngondoskodás megkezdését.

A Piac&Profit weboldal 2025. március 12.-i cikkéből idézünk.

A magyarok túlnyomó többsége, 80 százaléka az állami nyugdíjrendszerre támaszkodna idős korában, pedig 82 százalékuk úgy véli, hogy az az összeg nem lesz elegendő a megélhetéséhez – derül ki az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatásából.

Jól látszik az Öngondoskodási Index kutatásból az is, hogy megkérdezettek úgy érzik, lokális és a globális szinten is olyan nyugtalanító események zajlanak, amelyek miatt a jövő még kiszámíthatatlanabb és bizonytalanabb. 10 magyarból 4 szorong a jövője miatt és ez nehezíti az öngondoskodás megkezdését – a megkérdezettek inkább a jelen élményeire, örömeire koncentrálnak, a jövővel pedig nem szívesen foglalkoznak. 5 évnél távolabbra csak minden tizedik bankoló tervez, minden harmadik Carpe diem – Élj a mának! – attitűddel éli az életét.

A weboldalon található információk kizárólag tájékoztató és közhasznú jellegűek. Nem minősülnek orvosi tanácsadásnak, diagnózisnak vagy kezelésnek. Egészségügyi panasz esetén mindig forduljon szakorvoshoz vagy háziorvoshoz. A szerzők és az üzemeltetők nem vállalnak felelősséget az információk felhasználásából eredő esetleges következményekért.

Kapcsolódó bejegyzések

LEGFRISSEBB

Iratkozz fel a hírlevelünkre:

Nyugdíj infó + Korkontroll

NYUGDÍJ HÍRLEVÉL

Adatvédekmi Nyilatkozat

Egészség + Szépség + Életmód

korkontroll egészség-megőrzés és szépség

H Í R L E V É L

Adatvédekmi Nyilatkozat