A test nem sokat változott az évszázadok során – inkább az, ahogy gondolkodunk róla. Az, ami az ókorban természetes volt, a középkorban bűnné vált, a 19. században házastársi kötelességgé, a 20. században pedig végre ismét az öröm forrásává. Most – véleményem szerint – egy kicsit túllihegjük, túlzott elvárások, esetenként teljesítménykényszer nehezíti.
Az ókor: amikor az istenek is élvezték
A görögök és a rómaiak számára a testiség nem volt tabu, hanem az élet ünnepe. A szerelem és az élvezet az istenek ajándéka volt. Aphrodité és Dionüszosz nemcsak a szobrokon, hanem a mindennapokban is jelen voltak. A híres „római orgiák” valójában vallási rítusokból eredtek. A vágy a természet rendjéhez tartozott – nem volt benne szégyen, sem bűntudat. Eredetileg a termékenység és az életöröm ünnepei voltak, csak később terjedtek el a féktelen tivornyák.
A középkor: amikor a test bűnné vált
A kereszténység térhódításával megváltozott a kép. A testiség gyanússá vált, a szex pedig kizárólag a házasságon belül, gyermeknemzési célból volt „elfogadható.
Az öröm, főleg a női öröm, egyenesen veszélyesnek számított. Az asszonyt sokszor a kísértés forrásának tekintették, a vágyat pedig egyenesen az ördög művének. A testet el kellett rejteni, a vágyat el kellett fojtani, meg kellett fegyelmezni. A középkori erkölcs évszázadokra beégette a szégyen fogalmát a szexualitásba.
A „jó feleség” kora
A 19. században és a 20. század elején a szexualitás már nem volt démoni, csak kínosan elhallgatott téma. A férfinak joga volt a vágyra, az asszony pedig teljesítette a „kötelességét”. A legtöbb házasságban a kizárólag a „misszionárius pózt” használták, a női orgazmusnak, az előjátéknak még a fogalmát sem ismerték. Sok asszony inkább hálás volt, ha „a férj gyorsan végzett”, és nagyanyáink nem ritkán komolyan mondták: „Ha valami mást akar, menjen a bordélyba, de engem hagyjon aludni.”
Nem csoda, hogy a nők többsége soha nem élte át az orgazmust. Nem tudta, hogy joga van hozzá, sőt, azt sem, hogy lehetséges. Nem csoda, ha – miután megszülte 3-6 gyerekét – inkább kurtizánhoz küldte a férjét, mert ő már semmire nem vágyott a hitvesi ágyban. Nagymama korában már a háta közepére sem kívánta a szexet.
A szexuális forradalom
A hatvanas évek mindent megváltoztattak. A feminizmus már nemcsak a választójogot követelte, jött a fogamzásgátló tabletta, a hippik, és vele a felismerés: a szex nemcsak biológia, hanem szabadság is. Amihez a nőknek is joga van. Magyarországon 1973-ban jelent meg dr. Hirschler Imre „A nők védelmében” című könyve valóban Ez volt az egyik első hazai orvosi munka, amely nyíltan és empatikusan beszélt a női orgazmusról, a szexuális öröm jogáról és a házasságon belüli intimitás fontosságáról. A test újra az ünneplés tárgya lett, a vágy többé nem volt szégyen. A szeretkezés többé nem kötelesség volt, hanem közös örömforrás.
Ma: szabadság és zavar
Napjainkban mindent lehet. Minden belefér, ami mindkét fél számára örömöt okoz. Ez nagyon jó. Csak az a gond, hogy sokan összetévesztik a „lehet”-et a „muszáj”-jal. A szexualitás szabad, de közben sokan elvesznek az elvárások és összehasonlítások tengerében. A testkultusz, a teljesítménykényszer, a pornófilmek közvetítésével kialakuló elérhetetlen „tökéletességre” való törekvés újfajta nyomást, újfajta gátlásokat teremt.
Vajon visszatalálunk oda, ami a legtöbb örömöt adja? Megértjük, hogy az intimitás több a szexnél. Hogy a szex nemcsak technika, nem is csak biológia, hanem kommunikáció, a test nyelve, amellyel szeretetet, kíváncsiságot, játékot és gyengédséget fejezünk ki.
És mi van az idősekkel?
Nagyanyáink még pirultak, ha a szerelem szóba került, ma pedig már az unokák magyarázzák nekünk az internetes rövidítéseket. Talán – remélhetőleg hamarosan – eljön az idő, amikor az intimitásról minden korosztály egyformán nyíltan beszélhet. A test változik, a vágy formája átalakul, de a lényeg ugyanaz marad: az emberi közelség iránti igény. És ez sem a születési évünktől, sem a ráncaink számától nem függ.
Sok idős ember ma is nehezen beszél a szexről, mert úgy tanulta: egy nagymamának már „nem illik”. De talán eljön az idő, amikor ez is megváltozik. Amikor a szerelemről nem csak suttogva, hanem mosolyogva lehet beszélni ősz hajjal is, akár ráncokkal is, akár egy bögre tea fölött. Mert a vágy nem korhoz kötött, csak némi bátorság kell hozzá, hogy természetesnek merjük tekinteni.
Történet:
A fűző és a tanga
Lilla (67) a padláson pakolászott, amikor egy régi ládából előkerült a nagymamája fűzője. Elmosolyodott: „Szegény mama, ebben még levegőt venni sem lehetett, nemhogy csókolózni…” – és levitte, hogy megmutassa a családnak.
Az előszobában összefutott az unokájával, aki épp a szárítóból szedte ki a fehérneműt. Emma (17), kíváncsian kérdezte:
– Mi az, mama?
– A múlt egy darabja, amiben a nők nem mertek szabadon lélegezni – felelte Lilla.
Emma nevetett:
– Mi meg néha alig viselünk valamit… – és meglengette a kezében tartott tangát.
– És mondd, ez kényelmes? – kérdezte Lilla
– Hááát, néha bevág…
Lilla bólintott, elmosolyodott.
– Talán egyszer eljön az idő, amikor nem kell se fűző, se tanga – elég lesz csak jól érezni magunkat a saját bőrünkben.
dr. Valló Ágnes
Orvos, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, életmód-tanácsadó, terapeuta, párkapcsolati tanácsadó
https://medock.hu
